© 2018 Kende Gastro.

Három évtizeddel ezelőtt alakult a Kende Gastro Zrt., mely mára Magyarország egyik piacvezető konyhatechnológiai forgalmazójává és kivitelezőjévé vált. A vállalat gazdasági igazgatója a jubileumi év méltó felvezetéseként nemrégiben átvehette az Év vállalkozója díjat is. Kende Gáborral az elmúlt harminc év folyamatos fejlődéséről és megújulásáról, valamint a hazai gasztroforradalomban betöltött szerepükről beszélgettünk.

Hosszú utat jártak be az elmúlt évtizedekben. Hol kezdődött minden?

Az 1980-as években a Bartók Béla úton, ahol a testvérem egy fagyizót nyitott Gombócda névvel. Abban az időben nem igazán kedvelték a „nyelvújítókat”, vagy az effajta szójátékokat és bizony a hely neve ki is verte a biztosítékot. Az ezzel kapcsolatban megjelenő újságcikkek nekünk óriási reklámot hoztak. Péter már akkor is a minőség elkötelezett híve volt,  a legjobb alapanyagokból készítettük a fagylaltokat, ami igazán unikális dolog volt az akkori Budapesten. Az emberek pedig hamar megszerették az üzletet, még vidékről is jártak hozzánk fagyizni.

Honnan hozták be az alapanyagokat?

Az osztrák Wurth cégtől, akinek vezetőjével idővel nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki. Közben persze egyre-másra nyíltak a fagylaltozók Magyarországon, a testvérem pedig úgy gondolta: eljött az ideje annak, hogy közös vállalatot alapítsanak, hogy a fagylaltok elkészítéséhez szükséges alapanyagokat és eszközöket értékesíteni is tudják. 1989. február 1-jén meg is alakult Magyarország második osztrák-magyar vegyesvállalataként a Wurth-Kende Kft. Az induláshoz édesapánk biztosította a tőkét, aki feladva addigi nyugodt életét, besegített Péternek. Ebben az időszakban én Angliában tanultam. Amikor hazajöttem, én is csatlakoztam a céghez, és azóta is szorosan együtt dolgozunk a legnagyobb egyetértésben. 

Ez hihetetlennek tűnik, soha egy vita egy veszekedés…

Nincs. Mindenkinek megvan a saját feladatköre, és hetente egyeztetünk a vállalatot érintő kérdésekben. Szeretünk együtt dolgozni, közösen alkotni. Látom én is, hogy barátságok, családok mennek szét a közös munka miatt. Nálunk hála Istennek nem így van. Ezt mi leginkább a szüleinknek köszönhetjük, így neveltek minket.

Hogyan jutottak el a fagylaltoktól a professzionális konyhatechnológiáig?

Miután a cég elindult, fantasztikus forgalmat generált. Egy idő után azonban kezdett megtelni a piac, mert egyre többen gondolták úgy, hogy a fagylaltokkal kapcsolatos anyagok és eszközök kereskedelme jó üzlet. A meglévő kapcsolatok tulajdonképpen mutatták az irányt. Először snack kisgépek forgalmazásába kezdtünk, ahol szintén hamar piacvezetők lettünk, mint a Metro első számú beszállító partnere. Amikor pedig itt is megtelt a piac, megint léptünk. Szerencsénk volt, hogy Péter rendkívül jó érzékkel tudta mindig, hogy mikor és mire kell váltani. A kisgépek után a konyhatechnológiánál kötöttünk ki, ahol tervezéssel, értékesítéssel és beüzemeléssel foglalkozunk. Mi nem másokkal foglalkozunk, hanem járjuk a saját utunkat.

Ebben a harminc évben sok mindent megélt és átélt a Kende Gastro, legyen szó politikai vagy éppen gazdasági változásokról, hiszen a szocializmusban indultak, aztán jött a rendszerváltás, majd a gazdasági világválság. Ez a fajta folyamatos megújulás a titka annak, hogy a vállalat minden körülmények között helyt tudott állni és növekedni tudott?

Részben igen. Másrészről pedig az, hogy politikai és gazdasági körülményektől függetlenül hozhatunk döntéseket és abban az irányban haladhatunk, ami szerintünk helyes. Az eddigi eredmények minket igazolnak, hiszen egyre erősebb vállalatként, egyre nagyobb árbevétellel működünk. Nincsenek politikai kapcsolataink, azonban a Magyarországon épült stadionoknak  jelentős részén, konyhatechnológiai kivitelezés szempontjából, mi dolgoztunk. Minket építőipari cégek bíznak meg, nem pedig az állam. Nekünk az a dolgunk, hogy jól elvégezzük a munkát akár a Ferencváros stadionjáról, akár a DVTK-ról, a Videotonról vagy éppen a Vasasról legyen szó. Ma már a nevünk a referenciánk, az építőipari cégek pedig egymásnak adják a kilincset az irodánkban. Természetes, hogy az egyik legfontosabb prioritás, hogy ők elégedettek legyenek a szolgáltatással és a végeredménnyel is.

Mi volt az eddigi legnagyobb volumenű projekt, amit megvalósítottak?

A Grupama Aréna volt az eddigi legnagyobb, egyösszegű beruházásunk, de kiemelhetném a Pizza Forte lánc teljes gépparkjának a beszállítását, vagy a Danubius Hotelek megújulásában történő közreműködésünket is.

És mi az, amire a legszívesebben emlékszik vissza?

Minden olyan projekt különösen közel áll a szívemhez, ahol a tervezést is ránk bízzák - egyébként ezek egyben a legsikeresebbek is. Tudja, nem csak, hogy remek tervezőkkel dolgozunk együtt, hanem kiváló gépeket is ajánlunk az ügyfeleinknek, amiknek a beüzemelését is mi végezzük. Folyamatosan bővülő szervízcsapatunk pedig a piac, gépek karbantartásával kapcsolatos igényeit is kielégíti, még, ha ez jelenleg a legnagyobb kihívás is számunkra szakmailag, hiszen nagyon kevés a jó szakember.

Milyen trendek vannak most a professzionális konyhatechnológiában?

Egyre nagyobb az igény a kimagaslóan jó minőségű gépekre, illetve az automatizáció iránt. Azt látjuk, hogy a megrendelők egyre inkább olyan eszközöket vásárolnak, amik üzemeltetéséhez kevés élőmunkaerőre van szükség.

Ennek lehet oka a munkaerőhiány?

Abszolút, de nem csak a munkaerőhiány, hanem a magas bérek is. Például árulunk olyan fekete mosogatógépeket, amelyek már teljesen automaták és olyan mértékben megkönnyítik a munkát, hogy sokkal kevesebb személyzetre van szükség a mosogatáshoz. Nem kézzel kell tehát elmosni a nagy lábasokat, hiszen az általunk forgalmazott gépekbe csak bele kell tenni a koszos edényt és az elvégzi a munkát mások helyett. Vagy említhetném az automata hamburger- és steaksütő gépeket is, ahol csak be kell programozni, hogy mennyi ideig süljenek a húsok és az eszköz maradéktalanul teljesíti a feladatát.

Végig kísérik azt a gasztroforradalmat, ami néhány éve zajlik Magyarországon. Mit gondol, akiknek szüksége volt arra, hogy lépjen és megújuljon, az megtette már?

Ez egy hosszan tartó folyamat. Nagyon erős Magyarországon a turizmus és jelentős források áramolnak be az Európai Unióból is. Aki ügyes és ezt ki tudja használni, az kiváló éttermet tud nyitni, és ezáltal jó minőségű ételt tud a vendég elé tálalni. Sajnos még mindig nagyon kevés a hazai étteremlátogatók aránya a külföldiekhez képest. Ha ez a trend meg tudna fordulni, az újabb lendületet adhatna a gasztro-forradalomnak. A régóta működő éttermek esetében pedig azt látjuk, hogy arra törekednek, hogy folyamatosan megújítsák eszközparkjukat és szívesen veszik azt is, ha ajánlunk számukra olyan modern gépeket, amik megkönnyítik a munkát. A megújulás tehát nem ért véget, mi pedig a legjobb partnerekkel, munkatársakkal és megrendelőkkel vesszük körbe magunkat ahhoz, hogy konyhatechnológiai szempontból is elősegítsük ezt a folyamatot.

Címkék :

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.